Megszűnik a Music FM és a Sláger FM
A HVG úgy tudja, hogy a médiatanács nem hosszabbította meg egyik olyan rádióadó frekvenciaengedélyét sem, amely a kormányhoz közel álló médiabirodalom konkurenciája.
A HVG úgy tudja, hogy a médiatanács nem hosszabbította meg egyik olyan rádióadó frekvenciaengedélyét sem, amely a kormányhoz közel álló médiabirodalom konkurenciája.
A filmügyi kormánybiztos már csak néhány hétig maradhat a TV2 élén, a csatorna menedzsmentjét is szinte teljesen lecserélhetik.
A kormányfő veje és Szivek Norbert cégei megvették Andy Vajnától az épület tíz százalékát birtokló céget.
Homonnay Gergely árajánlatot kért egy magángépeket kölcsönző cégtől, hogy mennyibe kerülne Los Angelesbe az út.
A macska Amerikába repült gazdájával együtt, hogy ott is megnézze egy orvos. Az egyébként állatorvos Hadházy nem tudja elképzelni, hogy ez a macska Amerikában olyan kezelést kaphatott volna, amit a magyar kollégák ne tudtak volna neki megadni.
“Harminc éve így megyek, jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni” – mondta Orbán Viktor, amikor az ő magánrepülőzéséről kérdezték.
Alighogy a 444 megírta, heteken belül Mészáros Lőrinchez vándorol minden Vajna-tulajdon, a filmügyi biztos Twitter-oldalán különös bejegyzést tett közzé.
A 444 információi szerint még idén átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata. A HVG hetilap által már két hónapja megjósolt tranzakcióval párhuzamosan a filmügyi kormánybiztos lapjai is a korábbi felcsúti polgármesterhez vándorolnak.
Hiánypótló gyűjtés készült.
Alig van olyan terület, amiben Orbán Viktor három legfontosabb gazdasági háttérembere ne lenne érdekelt.
Nettó 11 milliárd forintba kerülnek majd azok a konferenciák és workshopok, melyeken két uniós program, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) sikerét kommunikálják majd. A nyolc szervező cég közül több ismert nevekhez kötődik.
Vajna Tímea Instagram oldaláról tudjuk, hogy vasárnap este ott volt Lévai Anikó és Orbán Gáspár is.
Az Est Mediaból vásárolt, ami most nincs csődeljárás alatt.
A Tropicana jól járt a költözéssel.
Épül a kormányzati médiaholding, egyelőre egymást érik az ellentmondásos lépések, de Andy Vajnáról egyre több olyan hír lát napvilágot, hogy pálya szélére kerül.
Kovács Tibor váltja a Lapcom Zrt.-t eddig vezető Andreas Merzet.
Az egyszeri tévénéző azt gondolná, hogy miután az UEFA és a nagy klubok bevételeinek túlnyomó része a közvetítési díjból származik, az neki is jó lesz. Rosszul gondolja.
A Spíler 2-ügyben még mindig nincs megegyezés, a spanyol liga és a BL mérkőzéseinek közvetítési joga viszont már a csatornáé – de lehet, hogy a nézők nem láthatják.